Számos magyar vonatkozású programot kínált idén a már 31. alkalommal a hollandiai Groningenben megrendezett Eurosonic zenei konferencia és fesztivál.

Idén három magyar zenekar, a Nagy-Szín-Pad tehetségkutatót megnyerő speed folk freak punk Bohemian Betyars, a magát jungle rock’n’roll bandként aposztrofáló Fran Palermo, valamint az alternatív rockot játszó Vera Jónás Experiment is fellépett a január 11-14. között megrendezett rendezvényen.

A zenekarok mellett népes, zenészeket, kiadókat, producereket, fesztiválmenedzsereket és zenei újságírókat felvonultató szakmai delegáció képviselte a magyar zeneipart az egységes HOTS (Hungarian Oncoming Tunes) arculat jegyében. A magyar részvételt a fő támogató Nemzeti Kulturális Alap mellett a hágai magyar nagykövetség is szponzorálta.

A nemzetközi vásárra az európai és nemzetközi könnyűzenei élet közel 4000 reprezentánsa, közte több mint 400 fesztiválszervezőt volt hivatalos. A szakmai konferenciákat követően négy napon keresztül 33 ország tehetséges fiatal zenekaraitól összesen mintegy 300 produkciót hallgathatott meg a több tízezres közönség.

A fesztivál első napján kerül sor az Európai Fesztiváldíjak átadóünnepségére, melyen a korábbi díjazott Sziget Fesztivál ezúttal a „fellépők kedvenc fesztiválja” díjat nyerte el. A Sziget közelmúltban elhunyt nemzetközi programszervezője, Daniel Panaitescu posztumusz életműdíjat kapott.

A magyar zenei színtér január 12-én teltházas kapcsolatépítő rendezvényen mutatkozott be az európai szakembereknek.

A magyar borokat, a Hollandiában különlegességnek számító fröccsöt és magyaros ételeket felvonultató, rövid élőzenés betétet is tartalmazó programot dr. Kocsis András, Magyarország hollandiai nagykövete nyitotta meg.

Az eseményhez kapcsolódva a nagykövetség kulturális ügyekért felelős munkatársai az együttműködési lehetőségekről egyeztettek a nemzetközi és magyar partnerekkel. A találkozók eredményeként várhatóan tovább erősödhet a magyar könnyűzenei jelenlét Hollandiában.

A fesztiválról rendszeresen tudósító M2 Petőfi TV az eseményen interjút készített Kocsis András nagykövettel, melyet megtekinthet ezen a linken: http://www.mediaklikk.hu/video/ujra-a-eurosonic-fesztivalrol-jelentkezunk/. A programról Bogádi Csaba filmrendező forgatott hangulatos videót a nagykövetség YouTube-csatornájára.