2017. május 28-én, vasárnap megnyílt „A fauvizmustól a szürrealizmusig: Zsidó avantgárd művészek Magyarországról” című kiállítás, az amszterdami Zsidó Kulturális Negyed szívében, a Zsidó Történeti Múzeumban. A megnyitón köszöntőt mondott Kocsis András nagykövet is.

 A Zsidó Történeti Múzeum 2017. május 29-től szeptember 24-éig megtekinthető tárlatának középpontjában tizenkilenc magyar avantgárd művész festményei állnak. A kiállított, újító jellegű művek a huszadik század első felében készültek, egy olyan háborús időszakban, amelyet erősödő nacionalizmus és növekvő antiszemitizmus jellemzett. A festmények nagy része még soha sem volt látható Hollandiában.

A megnyitóbeszédet Emile Schrijver, a Zsidó Kulturális Negyed igazgatója mondta. Ezután Joel Cahen, a korábbi igazgató és a kiállítás kurátora köszöntötte a közönséget.

Kocsis András angol és holland nyelvű felszólalásában hangsúlyozta, lenyűgözőnek tartja azt, hogy a neves Zsidó Történeti Múzeum ilyen átfogó kiállítást állított össze Magyarországról és a magyar zsidó történelemről. Kitért Hollandia és a magyar festők, valamint műveik közötti kapcsolatra. A megnyitó különleges vendége Jaap Scholten, a Magyarországon élő neves holland író volt.

 

A Zsidó Történeti Múzeum a hágai magyar nagykövetséggel együttműködésben szeptemberre szervezi a kiállítással kapcsolatos szemináriumát.

További információért, kérjük, látogasson el a múzeum weboldalára.